Már jópár napja nem írtam, mivel eléggé fáradt, elfoglalt, kipurcant, használhatatlan voltam. Így most összegezni próbálom az elmúlt másfél hét eseményeit. Egy szóval megragadva: NAGYON JÓÓÓÓ

Szeretnék megnyugtatni minden kedves izgulót, nagyon jó dolog tanító néninek lenni, imádom, és hamar bele lehet jönni. Igazából nem is tudom, hogy hol kezdjem a beszámolót.

A tanítással kapcsolatban azt kell mondanom, hogy aki eddig is rendesen csinálta, ezután sem lesz gondja. Simán bele lehet jönni, adják magukat az órák. Persze minden órára készítek vázlatot, úgy érzem, hogy kell, biztonságot ad, és a gyerekek számára is sokkal nyilvánvalóbb, hogy én erre készülök, ezért jobban tisztelnek, mintha bizonytalankodáson kapnának. Szóval szerintem nagyon fontos. A magyar órák teljes mértékben könnyedén mennek. Ami gondom van, hogy nehéz tartani a tempót, amit a tanmenet diktál. Betoldottam egy plusz órát, a nyári olvasmány feldolgozására, és mivel nem akarok lemaradni, ezért most többször előfordul, hogy nagyon sokat tervezek egy órára. Aztán mint tudjuk, ember tervez, Isten végez. De azért nem esek kétségbe, azért rosszul nem állok. Ha el is csúszok, akkor is csak egy órával. Igaz egy olvasmányt kihagytam, mivel elég bugyutának tartottam. Szóval ezeket a dolgokat lehet rugalmasan kezelni. Úgy is teszem:) Most még 3 olvasmány feldolgozása lesz, utána hangos és néma olvasás felmérése következik. Ezt egy gyakorló óra fogja megelőzni. Igyekszem a differenciálásra is törekedni, mivel eléggé sokféle képességű kisgyerek van az osztályban. Az az igazság, hogy gyakorlásra és képességfejlesztésre kevés idő marad, így szerintem több olvasmányt fogok kihagyni, hogy legyen mód az olvasás pontosságának és gyorsaságának fejlesztésére is, a kifejező, jól hangsúlyozó olvasásra is. Szerintem sokkal jobb lenne, ha minden második órán lenne csak új olvasmány, és minden olvasmány után lenne alkalom a gyakrolásra. De nincs, így ha szeretnék gyakoroltatni is, meg új olvasmányt feldolgozni, elég nehéz gazdálkodni az idővel. Majd csak kitapasztalom, hogy miként lehet megteremteni az egyensúlyt. Ebből a szempontból sem túl jó az Apáczai olvasókönyve, mivel ilyen rohamtempóra kényszerít. De azt hiszem, azért csak ki fogok fogni rajta. Holnap például megpróbálok 2 olvasmánnyal foglalkozni egy órán. Valószínűleg nem fog menni. Kiváltképp az zavar, hogy nem lehet igazán jó feladatokkal tűzdelni ezeket az órákat, mert nincs idő. De ez nem tetszik. Valamit ki fogok találni.

A német terén vagyok eddig a legbizonytalanabb. Biztos hozzátartozik, hogy németen együtt dolgozok a tapasztalt kollégákkal, és néha emiatt elég ingoványosnak érzem magam alatt a talajt. Azt tudom, hogy a főiskolán hogyan csináltuk, hogy hogy kell a gyakorlatra jó órát csinálni, de ez a valódi terepen kicsit más. Az egyik kolléganőm nagyon temperamentumos, gyors és rendkívül ügyes. Jó vele dolgozni, mert nagyon kedves, tapasztalt, segítőkész, partnernek tekint, egyenes és biztat. Mondtam neki, hogy zavarnak a hibák, amiket vétek az órán, de megnyugtatott, hogy természetesen ő is így kezdte, és hogy látszik, hogy ügyes vagyok, mivel nem így szoktak kezdeni a pályakezdők, ahogy én, úgyhogy nem lesz semmi gond. A másik németes kollágám is nagyon ügyes. Ő egy sokkal lazább valaki, ezért nehezebb is vele az órákat átbeszélni. Na de ezek a problémáim úgy gondolom, hogy meg fognak szűnni a jövő héttől, mert végre egyedül leszek a csoportjaimmal, mind az elsősöknél, mind a negyedikeseknél. Biztos, hogy sokkal jobb lesz, mert akkor a saját elképzelések és ötletek teret kaphatnak, nem kell mindig alkalmazkodni. Szóval úgy, mint a többi tantárgynál sokkal magabiztosabb leszek.

Ami még gond, az az Umweltkunde. Nagyon sok szót nem tudok kapásból, vagy csak a névelőt nem tudom biztosan, úgyhogy jó sok tanulás vár rám, de szívesen csinálom. Nem szégyellem megnézni a gyerekek előtt a szótárt sem, mert hát ez van. Nem baj szerintem, ha szokják a dolgokat, hogy van, hogy a tanító néni nem tud valamit és akkor fogja és lekapja a szótárt. Persze ez azért gyenge pont, de ilyen a kezdők élete. A kollégám azt mondta, hogy legyek magamhoz türelmes. Nagyon igaza volt, türelmesnek kell lennem magamhoz. Nem csinálhatom egyből úgy, mint azok, akik több évtizede ezt csinálják.

Ja, a héten volt még egy kis gondot okozó dolog. Írattam a gyerekekkel egy felmérőt a házi olvasmányból, és az utolsó két feladatról kiderült a javítás során, hogy túl nehezek voltak, és a gyerekek eléggé rossz jegyeket kaptak. Így megcsináltam a sokkal könnyebb változatot a feladatokból, és másnap megírattam újból. Elmagyaráztam a gyerekeknek, hogy nem szeretnék olyan jegyeket adni, amilyenek kellene a dolgozat alapján, holott tudom, hogy elolvasták, ezért írunk egy javítást. Gyorsan meg is írták, nem volt semmi gond, és így legalább jobb jegyek születtek. A olvasmányhoz készített olvasónapló úgyis nagyobb arányát fogja képezni a jegynek, mivel az egy sokkal nagyobb és fontosabb munka mint a 20 perces dolgozat. A naplók javítását tegnap akartam elkezdeni, de nem sikerült. A feladat az volt, hogy minden kis naplóbejegyzéshez (mivel ez egy naplóregény) egy-két mondatot kellett írniuk a gyerekeknek, és rajzolni valamit. Készültek bámulatosan szép naplók, és kevésbé igényesek.

Hu, nagyon sokminden történt a héten...

Szülői értekezlet: minden rendben volt, aranyosak voltak a szülők, meg sem próbáltak szétszedni vagy ilyesmi, kedvesek voltak. Ami kicsit kellemetlen volt, hogy megkérdezte az egyik szülő, hogy nem lesz-e sok a 2 házi olvasmány, amit fel szeretnék adni. Mondtam, hogy nem, aztán megindoloktam azzal, hogy nagyon kedves, rövid és gyerekeknek való történetek ezek, viszont szükség van arra, hogy olvassanak. Ha jövőre feladják nekik a 5-600 oldalas olvasmányt, ne kapjanak infraktust. Hogy mit kell mondani a szülői értekezleten, azt elmondja a vezetőség, szóval nem nekünk kellett kitalálni, csak pár dolgot. A szülők egyébként tisztelettel vannak irántam, kicsit kellemetlen is, hogy 15-20-25 évvel idősebb embereken látom, hogy "függőnek érzik tőlem a helyzetüket". Ez kicsit túlzó így, de nem tudom árnyaltabban kifejezni magamat. Szóval kedves, segítőkész szülőkkel van dolgom, szerintem nem lesz semmi gond.

Az elsősök nagyon aranyosak, már alig várom, hogy elkezdjem velük a munkát. Pénteken én tartottam nekik az órát, és egy csoda volt: már az egész német órát németül lehetett tartani. Fantasztikus, hogy tényleg lehet ilyen csöppségeknek is egynyelvű órát tartani, MÁSFÉL HÉT iskola után. Persze ezt megelőzte, hogy el kellett mondani, hogy mi mit jelent, mikor mit kell csinálniuk, de ezek csak a nagyon alapok. Úgy kezdődik az egész, hogy megtanulnak köszönni, hozzájuk tartozó napszakokat megtanulják, már tudnak bemutatkozni és most az internacionális szavakkal foglalkozunk, mint a die Schokolade és stb.

Még a gyerekekkel való kapcsolatomról és a fegyelmezésről szerettem volna írni. Igazából nem vagyok kedves a gyerekekkel, magamhoz képest legalábbis nem. Nagyon határozott és következetes vagyok, ha valamin változtatok, akkor azt csak szinte észrevétlenül, és csak egy hangyányit. Pl. beígértem, hogy annak, akinek nincs leckéje, kis egyes jár. Be is írom, de ha másnap bemutatja, akkor kihúzom. De csakis akkor. Az órai munkára is kiosztom a fekete pontot, ha kell. Szóval mindennek igyekszem precedenst állítani, és nem hagyni, hogy egy másodpercre is azt gondolják, hogy azt a valamit lehet, amit igazából nem lehet. Szóval nagyon szigorú vagyok velük, mégis folyamatosan igyekszem érzékeltetni, hogy értük vagyok, és miattuk csinálok mindent, ami így is van. Eddig úgy látom, hogy megszerettek, és ragaszkodnak hozzám. Már én is nagyon megszerettem őket, és nagyon motiváló és fontos számomra, hogy jó legyen nekik, színvonalas órán ülhessenek, és megkapják a lehető legjobb fejlesztést. Ez olyan munkakeddvel tölt el, ami elég energiát ad a napi 10-12-14 órás munkanaphoz. Na jó, leginkább 14 óráról van szó.

Amit esetleg nem tudnék, arról mindig megkérdezem a kollégákat, szívesen segítenek, válaszolnak, nem érzem magamat eltévedtnek, szóval szinte már bele is jöttem a feladatokba. Nagyon szeretem a munkámat, hiába dolgozom egyelőre rettenet sokat.

Ma volt az első tanítási nap. Reggel nagyon izgultam, mintha előtört volna belőlem az előző napok nyugalma alatt megbúvó izgatottság. De ez mind csak addig tartott, amíg nem találkoztam a gyerekekkel. Ma az udvaron volt az évnyitó, amit a lehető legrövidebbre szabtak, hiszem egészen ítéletidő van: orkán erejű szél és miegymás. Szépen gyülekeztek a gyerekek, de persze csendben maradni már nemigen sikerült az ünnepség alatt.

Az évnyitó után felvonultunk a terembe, ahol "osztályvigyázoltam", köszöntünk egymásnak egy "Jó reggelt"-tel, és utána a napközis párommal együtt meghallgattuk a gyerekek nyári beszámolóit. Nagyon sokfelé voltak. Először elég nyugodtak voltak, szépen meghallgatták egymást, aztán meg persze egyre jobban elfáradva nem figyelve egymásra, beszélgettek, rendetlenkedtek. Egyre többször kellett rájuk szólnom. A nyári élmények meghallgatás után elmondtam az év tervezett programjait, eseményeit, a szabályokat, kellett tartani tűz-és balesetvédelmi oktatást. Viszont mire ideértünk, teljesen kifogyott belőlük a türelem, és elég hangosak, fegyelmezetlenek lettek. Na akkor begurultam. Osztályvigyázoltam, és jópár mondatban közöltem velük, hogy a viselkedésük nem megenegedhető, és felejtsék is el, hogy a továbbiakban ilyen rendetlenek leszenek, mert ez így nem működik. Utána odamentem pár rendbontóhoz, és szépen elbeszélgettem velük, hogy maradjanak nyugton, meg ilyenek. Ezt követően egy jó fél óráig csend is volt, nagyon szépen rajzoltak, ugyanis azt kapták feladatnak, hogy az egyik osztálytársuk élményét rajzolják le. A leszidás előtt még volt ellenállás a feladattal kapcsolatban, utána már nem.

Rájöttem dolgokra: sajnos nem életképes a demokrácia. Meg kell hagyni, kihasználják, és ezen keresztül a pedagógus tekintélye romlik. Sajna kimondottan diktatórikusnak kell lenni. Méghozzá olyan szinten, hogy "Miért csinálunk...-t?" "Csak. Mert én azt mondtam, és én a te tanítód vagyok." Nyilván ezt csak bizonyos helyzetekben lehet, szabad, de igen, rövid pórázon kell tartani őket. Jobban, mint gondoltam volna. Úgyhogy holnap valószínűleg itthon is hagyom a mosolygómat és csak egy kicsit viszek belőle az iskolába. Aztán ha már meghúztuk a határokat, akkor lehet engedni, talán. Majd meglátjuk.

Most nekiállok a holnapi óráknak. Holnap a német órát közösen tartjuk az osztály másik németesével. Mondta a hölgy, hogy akkor legalább megnéz engem. Hát azért izgulok. Hónapok óta nem beszéltem németül, a nyáron egyszerűen nem volt alkalmam készülgetni. Nagyon remélem, hogy össze tudom magamat kapni.

Egyébként egy új szerkesztője is lesz a blognak. Ő egy iskolaotthonos iskola elsőseinek egyik tanítója. A továbbiakban ő is fog írni, megosztja velünk élményeit, gondolatait. Szintén pályakezdő, és az ő tapasztalataiból is sokat lehet majd okulni:)

Hát, egészen máig elég jól voltam, egyre biztosabb a dolgomban, és abban, hogy mit is fogok csinálni. Ma viszont mikor az igazgatónő megkérdezte, hogy minden elő van-e készítve, és én nagy mosollyal az arcomon belelódítottam a képébe: "Persze!!" Aztán a mosoly oda is fagyott, ugyanis rájöttem, hogy oké, a táblára felírtam, amit kért, megterveztem az első napot, elkészítettem a névkártyákat, rendben van a terem, megvannak a tankönyvek, tanmenetek, De közben meg semmi nincs rendesen előkészítve. Mit fogok én csinálni holnapután? Még az órarendet sem tudom. Mire készüljek? Hát, persze: MINDENRE. mindenre meg még egyáltalán nem készültem, szóval most ismét itt van a zabszem a hátsómban.

Tegnap egyébként gyakorlatilag nem történt semmi. Az igazgatónő tartott egy értekezletet, amin elmondta, hogy az osztályfőnöki órákon mikről beszéljünk feltétlenül a gyerekekkel, milyen szabályok vannak, mikre kell figyelni. Szóval még arról is gondoskodnak, hogy az ember ne érezze magát elveszettnek a 4 osztályfőnöki órán. Így monjuk kicsit nehéz a sajátos színt belevinni. Ráadásul nekünk még ismerkedni is kell, holott fel lett sorolva annyi dolog, amiről szó kell, hogy essen ezeken az órákon, hogy nem tudom, mi fog beleférni és mi nem. Mindegy, az ismerkedés nagyon kell, szóval ha valami nem olyan irtó lényeges, akkor arról lehet, hogy majd máskor ejtek szót a gyerkőcöknek.

Az értekezlet után tűz- és munkavédelmi oktatáson vettünk részt. Ez kötelező. Egy tűzoltó beszélt a teendőkől a veszély esetén.

Kora délután az igazgatónő és helyettese ellenőrizték a termeket, hogy készen vannak-e, megfelelő-e a díszítés. Rendben találtak mindent, tetszett nekik a dekoráció is, úgyhogy megnyugodtam. A faliújságra ma kikerült egy szeptemberi és egy októberi naptár, ami tartalmazza a programokat. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek is tisztában legyenek a teendőkkel és a feladatokkal. Már nem olyan kicsik, így ők is követhetik, hogy milyen határidőkre, időpontokra kell figyelni.

Ma meg bementem 9-re, és 11-kor már el is jöttem. Kikerült a terem ajtajára a nevem mint osztályfőnök. Irtó jó érzés volt.

Azt hiszem, holnap több mondanivalóm lesz, ma ennyire telt.

Ma csak díszítettük a termet, jól elvoltunk a párommal, minden rendben volt, és ma már még nyugodtabb vagyok a tanévvel kapcsolatban.

Tipp: hungarocell lap (építőanyagoknál található a barkácsáruházakban), tömörített, fantasztikus hirdetőtáblát lehet csinálni belőle, több lapot is össze lehet illeszteni. Az egészet pedig be kell borítani valamilyen anyaggal, különben csúnya lenne. Ma csináltam ilyet, a lapokat rgasztópisztollyal illesztettem össze, majd bevontam egy textillel, ami volt már az osztályban.

A háromdimenzós gyümölcsök nagyon jól néznek ki, fellógattam őket a teremben, ahol spárgát feszítettem ki keresztül és kasul. A spárgára leveles indát csináltam. A leveleket a már tegnap leírtak szerint foltos és gyűrött csomagolópapírból vágtam ki. Szerintem jó lett. Még nem vagyok kész, itthon nemsokára folytatom a munkát, hogy kész legyek, és a jövőhéten meg hétvégén már csak a tanításra kelljen koncentrálni.

Megkaptam a tanítói tankönyvcsomagot. Minden használandó tankönyvből kaptam, és hozzá a felmérőket is.

Üdítő hír volt, hogy mindkét németes párom, akik vinni fogják a másik németes csoportot, ugyanúgy új terepen járnak ezzel a feladattal kapcsolatban. Egyikőjük nem ismeri a gyerekeket, a másikójuk, szintén nem ismeri a gyerekek, mivel elsősök, és még ő sem tanított németet elsőben, neki sincs sok lövése, hogy hogyan is történjen majd ez az egész. Ezek a dolgok egészen megnyugtattak. Negyedikben, aki a németes párom lesz, nagyon aranyos, biztos sok segítséget fogok kapni tőle, és jó lesz vele dolgozni. Annak meg kiváltképp örülök, hogy az elsős németes párom szintúgy új a elsős német tanításában. Ő is nagyon rokonszenves, remélem, hogy jól ki fogunk jönni.

Délutánra szervezett a vezetőség egy kerti sütögetést. Ott voltam egy jó másfél órát, de aztán felmentem a terembe folytatni a díszítést és lám, így sem lettem készen.

Ennyi volt ma. szokom a helyzetet, már egészen jól állok, és már nagyon várom a gyerekeket. Rájöttem, hogy azzal, hogy előkészítjük a termet, feldíszítjük szépen, szinte rákészülönk a gyerekek fogadására. Számomra egy fontos pszichológiai előkészítéssé vált a készülődés. A félelmem és a bizonytalaságom immáron töredése a tegnapelőttinek. Remélem, hogy egyre jobb lesz csak. Bár úgy gondolom, hogy ha gyerek van, akkor már olyan nagy gond nem lehet. Olyan sokat tudnak segíteni. Pl. a 10 hetesen is nagyon sok segítséget nyújtottak -- tudtukon kívül.

Ma már sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb voltam, mint tegnap. A tegnapi pánik elmúlt, kicsit úgy ébredtem, mintha sokminden felől megvilágosodtam volna. Már átlátom a napjaimat, hogy mi, mivel fog telni.

Ma volt egy rövid értekezlet, ahol elmondták, hogy a bútortokkal miket lehet csinálni, azután mindenki ment a saját osztályának termét díszíteni. Ez elég jó hangulatban telt. Először nemigen tudtam, hogy mihez is kezdjek, ezért szép sorban kezdtem kipakolni a szekrényekből, hogy tisztába legyen, hogy mit is tartalmaznak. Ennek eredményeképpen jó sok limlom került selejtezésre.  A napközis párommal azon törtük a fejünket, hogy mégis mit lehetne díszíteni a termen, hogy lehetne szebbé varázsolni úgy, hogy nem lehet a falra tenni újonnan semmit, se bluteck-kel, sem mással. Így végülis feltettem egy időszalagot, mivel erre úgyis szükség lesz, felkerültek tavalyi gyerekmunkák pár őszi levéllel. De nem vagyok még megelégedve a helyzettel, nagyon nem. A falat jó ideje nem festették és elég csúnya, foltos, koszos. Azt a tanácsot kaptam, hogy porolóval, ha áttörlöm, az sokat fog dobni rajta. Illetve veszek majd pár hungarocell-lapot, amiket be lehet vonni textillel, és az jó tábla lesz rajzoknak. Anyag van is hozzá a teremben. Továbbá jeleztem az iskolában, hogy szeretnék parafatáblát, remélem, kapok is. Ezekkel talán eltüntethető a nagyon csúnya fal. Egyébként a terem berendezése nem a legjobb. Pontosabban az nem igazán tetszik, ahogy a párom berendezett egy sarkot. De nem baj, annyira nem fontos, ő meg így szerette volna. Ha kell, akkor délelőtt úgyis másként lesz.

Kitaláltam, hogy készítek egy olyan naptárt, ami nem csak a napokat, hanem teendőket is tartalmazni fogja. Végülis negyedikes gyerekek, nekik is ugyanolyan fontos, hogy milyen programok lesznek, mint akár nekem. Ha látja egy gyerkőc, hogy 3 hét múlva szavalóverseny, akár még maga is kereshet hozzá verset. Úgy gondolom, hogy fontos tisztában lenniük a gyerekeknek azzal, hogy mi vár rájuk.

Vettem színes papírokat, amikből 3 dimenziós gyümölcsöket fogok készíteni és fel fogom lógatni a teremben, átlósan. Vannak dióim is, szóval egész őszi hangulatba kerítem majd az osztályt. Vettem még olyan színes-gyűrött papírokat is, amikből leveleket fogok kivágni. Ezeket a függönyre, illetve a gyümölcsök mellé szeretném kirakni. Az ablakba pedig készítek ablakmatricákat.

Ma még megírtam a névtáblákat a gyerekeknek. Sajnos nincs elég névtábla tartóm, de azért meg fogom oldani. Ezeknek lesz egy külön kis kosara, ahonnan elvehetik reggelente, és visszarakhatják tanítás után. Szerintem legfeljebb két hétig kell hordaniuk, azalatt biztosan megjegyzem a nevüket.

Megbeszéltem ma a párommal, hogy szeretném, ha magáznának a gyerekek. Igazából úgy gondolom, hogy elég nagyon már ehhez, meg kell tanulniuk, és felsőben már nem is használhatnak más formát, ráadásul új tanítóként meg fogják tudni szokni. Remélem, azért nem lesz számukra nagy nehézség. Inkább most kell megtanulniuk, mint később. A párom helyeselte a dolgot, szóval akkor így is lesz.

Holnap folytatom a terem díszítését, reggel korábban bemegyek és viszek magammal 3 cserép virágot meg egy nagy szőnyeget. Szerintem fontos, hogy legyen mód a meghittebb beszélgetésekhez, ehhez pedig jó lesz leülni.

Tehát sokkal jobb már a közérzetem, kevésbé vagyok bizonytalan, és úgy gondolom, hogy fontos, hogy mindent szépen megcsináljak, ügyeljek mindenre, és akkor nem lesz gond, fel fogom tudni venni a ritmust.

Hát akkor ennyi mára.

Sokkoló volt. Igazából sok új információ nem ért, mégis olyan gyorsan és nagy erővel tartolt rajtam végig a belátás: ez itt már élesbe megy.

A nap az alakuló értekezlettel kezdődött. Ekkor az igazgatónő elmondta az új tanévvel kapcsolatos változásokat: személyi változások (új kollégák; pedagógusok és műszaki személyzet), környezeti változások (új szekrények, használatuk), új szabályok (pl. a szekrényekkel mit engedjünk és mit ne), törvényi változások (osztályzás visszaállítása az alsó tagozaton 2. osztálytól). Ha ezekkel kapcsolatban a pedagógusoknak teendője akadna, azt az igazgató elmondja, és nekünk, jó alkalmazottakként teljesíteni kell. Az alakuló értekezleten szó volt továbbá az éves munkatervről, de ezt csak nagyon nagy vonalakban tárgyaltuk, mivel a részletezése az alakuló értekezlet után tartandó munkaközösségi értekezleten hangzott el. Erről majd később írok bővebben. Az igazgatónő a tantárgyfelosztás bemutatásával folytatta az alakuló értekezletet. A tantárgyelosztás arról szól, hogy kinek milyen és hány órája, melyik osztályban van. Ez nem egyezik az órarenddel, hanem csak egy statisztikailag összesített adathalmaz. Nekem pl. azt mondták, hogy 19,5 órám van, ami áll: 7 óra magyar (saját osztály), 5 óra német (saját osztály), 5 óra német (első osztály!!), 1,5 óra rajz (saját o.), 1,5 óra technika (saját o.). A teljes állás 22 órát jelent, így a maradékot a korrepetálások fogják kitenni. Így leszek 22 órában teljes állású helyettes osztálytanító és német nyelvtanár, ahogy a munkaszerződésemben van.

Apropó, munkaszerződés. Jó sokminden kell hozzá: erkölcsi bizonyítvány, magánnyugdíj tagság, OEP-es munkavállalói papír (ezt adnak a munkahelyen), diploma, iratok (TAJ-kártya, személyi, lakcímkártya, adókártya). A szerződés meghatározott időre szól, egy évre, mivel a gyakornoki rendszer ezt írja elő. Az egy év után derül ki, hogy meghosszabbítják-e a szerződést, illetve nem.

A kis kitérő után vissza a nap történéseihez. Az értekezletek során jelenléti ívet kell kitölteni, méghozzá ebben az iskolában kétfélét. Egy az iskola sajátja, tudosító jelleggel, hogy ki volt ott és ki nem. A másik pedig egy hivatalos jelenléti ív, melyet akkor kell kitölteni, amikor nincs tanítás, hanem értekezlet, vagy más okból, nem tanításért benn levő pedagógus jelenlétét igazolja. Figyelni kell a pontos adminisztrációra. :(

Ami engem nagyon meglepett, hogy kaptam 5 órát az elsőben. Év végén nem így beszéltük az igazgatónővel. Úgy volt, hogy könnyítésképpen ugyanolyan tanmenetű fél németcsoportot fogok kapni másik németes osztályként, mint amilyenek a "saját" gyerkőceim. Hát, nem így lett. Egyelőre halvány segédfogalmam sincs, hogy mit kezdjek majd egy kisebb zsák elsőssel, hogyan álljak neki velük németezni. Annyi világos, hogy sok mozgás, játék, ének, vers és miegymás, de hogy ez valójában hogy is lesz, arról még elképzelésem sincs. Nagyon gyorsan be kell szereznem rengeteg mindent: zenéket, dalokat, képeket, verseket, kazettákat és sorolhatnám itt a végelláthatatlanságig.

Az alakuló ülés után a munkaközösségek ültek össze. Ez az egy területen dolgozók szakami közössége, így pl. van alsós munkaközösség, ahol a tanítók vannak, van napközis munkaközösség, ahol a napközisek, művészeti, ahol a magyarosok, rajzosok, énekesek stb, vannak. A munkaközösségeknek van egy vezetője, őhozzá kell fordulni minden, a munkaközösséget érintő problémával. A tanmeneteket, amelyeket szeptember közepéig kell leadni, az adott munkaközösség-vezető bírálja el. A tanmeneteket az én iskolámban megöröklik egymástól a tanítók, így én a tavalyi 4.-es tanmenetet kapom meg. Mivel elég nagy munka egy ilyet kidolgozni, és most, hogy belelátok, biztosan kell hozzá tapasztalat, ezért úgy gondolom, hogy más iskolában sem igen jellemező, hogy minden pedagógussal, minden évben újat készíttettnének. Átdolgozása, aktualizálása bizonyára megtörténik, de ebben is a munkaközösség közös munkája van benne, nem egyedül kell ezzel megküzdeni.

A munkaközösségi értekezleten a vezető bemutatta az éves munkatervet. Röviden összefoglalva: irtózatos sok program lesz, nagyon sok munka vár rám.

A németes munkaközösségnek is tagja vagyok, mivel németet is fogok tanítani, ezért a németes munkaközösségi ülésen is részt kellett vennem, ahol többnyire a munkaközösségre vonatkozó munkatervvel foglalkoztunk, igen röviden.

Ezután az osztályom volt tanító nénijével beszélgettem, segített, igyekezett ellátni mindenféle tanáccsal. Eléggé megnyugtatott engem, azt mondta, hogy leginkább a tanmentben leírtakat kell követni, amire ebben az iskolában nagyon adnak, így azt vegyem alapul. A tanmenet pedig segít eligazodni a tanulási-tanítási folyamatban, szinte visz magával, így ne izguljak miatta, menni fog. Az éve elején ismételjek a gyerekekkel, erre a tankönyv is ad lehetőséget és a tanmenetnek is része. Bele fogok jönni. Talán. Egyelőre azért sokminden igen homályos.

Meglepő volt, hogy ma orvosi vizsgálaton is részt kellett vennem. Nem is tudtam, hogy van ilyen. Szóval, ha más is íly tudatlanságban élt volna eddig: van. Kb. olyan, mint amilyeneken az iskolában régen (ált.isi, középisk.) részt vettünk.

Szóval mire ma hazaértem, már úgy éreztem a fejemet, hogy lufiból van. Így egy viszonylag ingerszegény nyár után nem volt könnyű a mai nap. Holnapra ki kéne találni, hogy miként díszítjük a termet a párommal (egy idősebb hölgy), meg hogy mi az, amiről még nem tudok, mert még olyan is van…amikor olyan homály van az ember fejében, hogy még kérdezni sem tud. De nem baj, majd csak lesz valahogy :)

Hogy miért is kezdtem neki a blogolásnak, holott egyáltalán nem szeretem a magamutogatásnak ezt a formáját? Pontosan azért, mert nem a magam életének széles körben való bemutatására indítottam ezt az oldalt, hanem másért.

Ebben az évben végeztem tanítóként, és nyár elején sikerült is elhelyezkednem. Osztályfőnöke lettem egy negyedikes osztálynak, aminek a tanító nénije kisbabázni ment. Főiskolásként sokszor fordult meg a fejemben, hogyha elvégzem a szakot és kapok állást, akkor az vajon milyen lesz, milyen akadályokkal kell megküzdenem, hogy jutok el a rutin szintjére, milyen nehézségeim lesznek, hogyan fognak telni a napjaim. Az akkori aggodalmaim immáron testet öltöttek a mindennapjaim szintjén is: holnap elkezdődik életem első tanéve, tanítóként.

Ma reggel arra gondoltam, hogy mennyi kérdésem van és volt az elkövetkezendő idővel kapcsolatban, és de jó is lenne, vagy lett volna, ha ezeket valaki megválaszolta/ná (volna). Úgy gondolom, hogy a kérdéseimmel, amelyeket leginkább eggyel lehetne összefoglalni: "Milyen tanítóvá válni, milyen elkezdeni ezt a hivatást?", nem vagyok egyedül. Így tehát elhatároztam, hogy megírok mindent azoknak, akiket érdekel, akik tudni szeretnék, hogy mikkel kell szembenéznie egy kezdő tanítónak. Szeretettel ajánlom mindazoknak, akik hasonló cipőben járnak, hasonló kérdésekkel hadakoznak üres és tevékeny pillanataikban és persze leginkább azoknak a főiskolás, leendő tanítóknak, akik egyelőre az ismeretlenben toporzékolnak -- egyelőre velem együtt.